System 001

2018 szeptember 8.-án indult útjára San Franciscó-ból a világ első óceántisztító rendszere, azzal a céllal, hogy eltakarítsa a csendes-óceáni nagy szemétsziget felét 5 éven belül, a 90%-át pedig 2040-ig. A szemét sziget ismert mérete 1,6 millió négyzetkilométer, ami több mint háromszorosa Franciaország területének.

A System 001 nevű óceántisztító rendszer egy felszínen lebegő 600 méter hosszú U alakú műanyag csőből, és egy három méter hosszú víz alá merülő filterből áll. A filter által kiszűrt szemetet hajók szállítják el a szárazföldre. Feltalálója a 24 éves holland származású Boyan Slat, aki mindössze 18 éves volt, amikor megalapította a The Ocean Cleanup nevű céget, ami a rendszert fejlesztette.

Videó a System 001 működéséről:

A System 001 október közepén érkezett meg céljához, ahol megkezdte a szemét begyűjtését, azonban 1 hónappal a hulladék gyűjtés megkezdése után problémák merültek fel. A rendszer ugyan a tervek szerint gyűjtötte be a szemetet de nem tartotta meg azt, így kiszivárgott a hulladék.

Slat szerint a fő probléma az lehet, hogy a rendszer túl lassan mozog, gyorsabban kell mozognia mint a hulladék annak érdekében, hogy megtartsa azt.

December 31-én, több mint egy hónap fejlesztői munkálat után a vízen, úgy döntöttek, hogy a System 001-et kiviszik a szárazföldre szervizelni üzemzavar miatt. Egy 18 méter hosszú darab levált a rendszerről, feltehetően az állandó szél és az óceán hullámzása miatt.

Január 17-én épségben megérkezett az óceántisztító rendszer a Hawaii-on található Hilo Bay-be, ahol egy teljes körű felszíni és vízalatti vizsgálaton esik át éppen.

Remélik, hogy pár hónapon belül újra vízre tudják bocsátani a System 001-et, egy alapos elemzést követően, annak érdekében, hogy többet ne forduljon elő a mostani probléma.