Gálfi Árpád Polgármester – “Ma Orbán Balázs születésének 190-ik évfordulójára emlékeztünk.”

“Talán a legnagyobb székely születésének évfordulója volt az egyik legalkalmasabb pillanat arra, hogy kimondjuk: Saját kezünkbe kell vegyük sorsunkat, ügyeinket, mert az érdekeink állítólagos képviselői Bukarestben nem túl sikeresek a jelképeink használatát illető ügyek rendezésében.”

Gálfi Árpád Polgármester

2019.02.03. 19.30

“Ma Orbán Balázs születésének 190-ik évfordulójára emlékeztünk. 11 órától a Szejkén koszorúztunk, majd 12 órától a városközpontban gyűltünk össze a megemlékezésre.

Megemlékeztünk a mi óriásunkról, akit a legnagyobb székelyként tartunk számon.

Sajnos ismét olyan időket élünk, amikor közösségünknek égetően szüksége van a legnagyobb székelyhez hasonló emberekre, akik szeretik szülőföldjüket, akik tenni akarnak a közösségükért, megbecsülik értékeiket, ápolják hagyományaikat és ragaszkodnak jogaikhoz.

Ha Orbán Balázs ma élne, látná, hogy a székelyek önrendelkezése egyelőre csak égbe kiáltott kérés sóhajának szintjén vesztegel, látná, miként hoznak fejünk fölött döntéseket rólunk és miként próbálnak lopakodó módon, apránként megfosztani bennünket legalapvetőbb jogainktól.

Talán a legnagyobb székely születésének évfordulója volt az egyik legalkalmasabb pillanat arra, hogy kimondjuk: Saját kezünkbe kell vegyük sorsunkat, ügyeinket, mert az érdekeink állítólagos képviselői Bukarestben nem túl sikeresek a jelképeink használatát illető ügyek rendezésében.

Azt is kimondtuk, hogy Székelyföld létezése nem kérdés. Székelyföld volt, van, de az, hogy lesz-e évszázadok múlva is – csak rajtunk múlik.

Ideje felébrednünk! Mit ér bármilyen választási győzelem, ha a közös jövőnket elveszítjük?

Mit ér bármilyen aprócska, pillanatnyi győzelem, ha a jogainkat korlátozó sötét erők elérik, hogy fiataljaink kilátástalanságukban értelmetlennek tartsák majd az itthon maradást?

Úgy tűnik, egyre többször ki kell mondanunk, hogy ez a mi hazánk, ez a mi szülőföldünk, őseink ezer éve itt éltek, ide köt minket minden örökölt értékünk, ez a mi életünk, ezért küzdeni fogunk érte a végsőkig, és nem adjuk fel soha! Nem adjuk fel soha!
Ma, Orbán Balázs születésének 190-ik évfordulóján, élesszük fel, élénkítsük magunkban a szülőföldünk iránti szeretetet, összefogva, egymást bátorítva mutassuk meg a nagyvilágnak, hogy mire képes ez a sokszor meg nem értett, nyelvébe, hagyományaiba és történelmébe zárkózott székely közösségünk.

Ma, Orbán Balázs születésének 190-ik évfordulóján fontos, hogy felkeltsük a büszkeséget a székely fiatalokban is a saját közösségük és szülőföldjük iránt.

Kedves székely fiatalok! Udvarhelyszék, Gyergyószék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék fiataljai! Székelyföldnek most van szüksége rátok! Ne széledjetek szét a nagyvilágban, maradjatok itthon és küzdjetek velünk, hogy amikor majd nektek lesz szükségetek a szülőföldetekre, még meglegyen és… Székelyföld legyen a neve akkor is!

Isten áldja Székelyudvarhelyt! Isten áldja Székelyföldet! Isten áldjon és óvjon minden székely embert!”

 

Something is wrong.
Instagram token error.
Load More